Nehéz éjszakákon van túl Horváth Éva

Horváth Éva
Vágólapra másolva!
A modell két hete, az Instagramon tudatta a nyilvánossággal, hogy megszületett a második gyereke, aki az Alex nevet kapta. A kicsivel pár nap után már otthon voltak, de nem könnyű számukra az első időszak. "Az éjszakáink nem egyszerűek. Alexnek sokat fáj a hasa. Nagyon rossz, hogy nem igazán tudok rajta segíteni, pedig egy csomó mindent bevetettem. Amit ilyenkor a legjobban szeret, ha a vállamra fektetem, és zombiként rójuk a köröket a szobában" - írta, és egyúttal tanácsokat, segítséget is kért a követőktől.
Vágólapra másolva!