Három hete nem tud kikelni az ágyból Sydney van den Bosch

Sydney van den Bosch
Vágólapra másolva!
Három hete műtötték Sydney van den Boscht, de a vártnál lassabban javul az állapota. 
Vágólapra másolva!

Hetek óta nem javul a Szerencsekerékből is ismert Sydney van den Bosch állapota: átmenetileg a fél arca lebénult, és alig tud kikelni az ágyból, mióta eltávolítottak egy polipot az arcüregéből.

Sydney van den Bosch Forrás: Sydney van den Bosch

"Sajnos a beavatkozás néhány arcideget is érintett, ezáltal a gyulladás is nagyobb mértékű, illetve a gyógyulás is hosszabb lefolyású. Nem éppen fájdalommentes, ráadásul az érintett terület ideiglenesen érzéketlenné vált, ami némileg a beszédemet, valamint az étkezést is megnehezíti számomra" – magyarázta a Blikknek.

"A rendszeres kontroll mellett, megfelelő gyulladáscsökkentőkkel és pihenéssel igyekszem átvészelni ezt az időszakot" – tette hozzá.