Eszméletlenre vertek filmeseket Romániában

Vágólapra másolva!
Húsz ember támadt rájuk fejszékkel és botokkal, kirángatták a filmeseket az autóból.
Vágólapra másolva!

Két újságíró és egy zöld aktivista a romániai illegális erdőkitermelésről forgattak egy készülő dokumentumfilmet csütörtök délután a Suceva megyei Dornavátra közeli erdőkben, amikor mintegy húsz személy rájuk támadt és megverték őket.

YouTube

A beszámoló szerint váratlanul megjelent húsz ember fejszékkel és botokkal a kezükben, közöttük volt az erdő tulajdonosa és az erdőmérnök is. A három filmes bemenekült az autóba, de a támadók felfeszítették az ajtókat, kirángatták és elkezdték ütlegelni őket.

A feldühödött erdőkitermelők két áldozatot addig vertek, amíg eszméletüket veszítették. A dornavátrai kórházba szállították őket, egyikük fejét többször megütötték, aminek következtében emlékezetkiesésben szenved. Állítólag azzal fenyegetőztek a támadók, hogy legközelebb egy autóhoz kötözik, és addig húzzák őket, amíg csak a lábuk marad meg.

A Suceava Megyei Rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott a Digi24 televíziónak, hogy az ügyben jelenleg öt személyt hallgatnak ki a dornavátrai rendőrőrsön. Mint mondta, két áldozat még nem tett feljelentését, mivel állapotuk nem teszi ezt lehetővé. Hozzátette: az öt kihallgatott személy között van az erdő tulajdonosa és az erdőmérnök is. Bővebben itt olvashat az esetről.