Séfek Séfe: Krausz Gáborék izgalmas karaktereket választottak a csapataikba

Krausz Gábor, BRKLY Budapest
Vágólapra másolva!
Hétfő este vadonatúj évaddal folytatódik a TV2-n a Séfek Séfe. A harmadik évadban a nézők ismét láthatják Vomberg Frigyest, Wolf Andrást és Krausz Gábort, akiket a csapatukba tartozó versenyzők idén is izgalmas kihívások, meglepő helyzetek elé állítanak. 
Vágólapra másolva!

Krausz Gábor a Metropolnak mesélt a tapasztalatairól: "Úgy érzem, nekünk, zsűritagoknak sikerült fejlődnünk az előző évadokhoz képest. Levontuk a konzekvenciát, tanultunk a hibáinkból, amit pedig jól csináltunk eddig, azt az idén is igyekeztünk folyatni" - mondta, majd hozzátette, hogy izgalmas karaktereket választottak a csapataikba, akiknek egészen váratlan helyzetekkel kell megbirkózniuk.

Talán meglepő, de ebben a műsorban nem számít a vendéglátós tapasztalat: csakis az, hogy mennyire tudnak csapatban dolgozni a versenyzők, és milyen gyorsan képesek reagálni a kihívásokra. Egyet biztosan ígérhetek: lesznek meglepetések."

Forrás: Hölvényi Kristóf - Origo

A sztárséf első gyermeke, Hannaróza 2019 decemberében jött a világra, az apaság fordulópontot jelent az életében. Bár igyekezett szigorú csapatfőnök maradni, sokkal megértőbben viszonyul a versenyzőihez.

Nem nagyon barátkoztam a versenyzőkkel, igyekeztem megtartani a két lépés távolságot, de ha szükségük volt rám, mindig ott voltam."