Elindult a Dancing with the Stars második évada, egy páros már kiesett

Dancing with the Stars sajtóesemény
Vágólapra másolva!
Véget ért az első adás a Dancing with the Stars – Mindenki táncol második évadából, a zsűri és a nézők döntése alapján a törött bordával táncoló Metzker Viktória és partnere, Márki Norbert esett ki a TV2 táncos vetélkedőjéből.
Vágólapra másolva!

Szombat este elindult a TV2-n a Dancing with the Stars második évada, amelyben ismét profi táncosok tanítanak be amatőr hírességeket különféle koreográfiákra, ezeket adják elő párban a nézők előtt. Némi bizonytalanság után végül mind a tizenkét páros színpadra állt, Metzker Viktória a bordatörése után is vállalta a megmérettetést.

A műsorvezetők: Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András Fotó: Polyák Attila - Origo
A zsűri: Kováts Gergely Csanád, Ördög Nóra, Molnár Andrea és Bereczki Zoltán Forrás: TV2

Az első élő show-ban a versenyzők az alábbi táncokat mutatták be, majd az alábbi pontszámokat kapták az idén már szigorúbban ítélő zsűritől, vagyis Ördög Nórától, Molnár Andreától, Bereczki Zoltántól és Kováts Gergely Csanádtól:

  • Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna: jive, 31 pont
  • Kozma Dominik és Lissák Laura: rumba, 21 pont
  • Hevesi Kriszta és Baranya Dávid: salsa, 33 pont
  • Árpa Attila és Stana Alexandra: show-tánc, 30 pont
  • Metzker Viktória és Márki Norbert: diszkó, 23 pont
  • Kamarás Iván és Mikes Anna: pasodoble, 35 pont
  • Nagy Réka és Hegyes Bertalan: csacsacsa, 28 pont
  • Cooky és Szécsi Debóra: szamba, 28 pont
  • Tóth Andi és Andrei Mangra: tangó, 36 pont
  • Dobó Kata és Köcse György: foxtrott, 32 pont
  • Kempf Zozo és Keresztszegi Ramóna: quickstep, 25 pont
  • Demcsák Zsuzsa és Suti András: bécsi keringő, 30 pont

A zsűri szerint tehát Tóth Andi és Andrei Mangra teljesítettek a legjobban, Kozma Dominik és Lissák Laura pedig a legrosszabbul – a végső sorrendet viszont a nézők szavazatai is befolyásolták.

A zsűritől kapott pontokat a végén átváltották versenypontokra, a legjobb párosnak így 12, az utolsónak pedig 1 pontja lett, ehhez számolták hozzá a – szintén versenypontokra váltott – közönségszavazatokat. Az ez alapján kialakult sorrendet a műsorvezetők, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András nem közölték, csak a biztos továbbjutók nevét mondták be.

A veszélyzónába, vagyis az utolsó két helyre Metzker Viktória és Márki Norbert, illetve Kozma Dominik és Lissák Laura került, rájuk még két percig szavazhattak a nézők. A közönség végül Kozmáékat juttatta tovább, kiesett Metzker Viktória és Márki Norbert.