Sztárban sztár leszek!: megvannak az élő szakasz versenyzői

Sztárban sztár leszek! zsűri: Majka, Köllő Babett, Tóth Gabi, Pápai Joci
Vágólapra másolva!
Vasárnap este lezajlott a TV2-n a Sztárban sztár leszek! második középdöntője: Köllő Babett és Majka után Tóth Gabi, illetve Pápai Joci is kialakította a csapatát, jövő héten már élő show jön.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár leszek! második középdöntőjéből ismét továbbjutott hat versenyző, Tóth Gabi, illetve Pápai Joci is kiválasztotta azt a három énekest, akit szeretne az élő show-kban is látni. Köllő Babett, illetve Majka csapata már az első középdöntőben összeállt, az élő szakasz így összesen tizenkét versenyzővel fog elindulni október 3-án.

A Sztárban sztár leszek! mesterei: Majka, Köllő Babett, Tóth Gabi, Pápai Joci Forrás: TV2

Voltak érzelmes jelenetek, vicces pillanatok, nehéz döntések, Majka és Tóth Gabi pedig megint durván összeveszett, lényegében amiatt, hogy Gabi hazaküldte az Ed Sheerant utánzó Shane-t – akit Majka bent tartott volna a műsorban.

A középdöntőben, ahogy megszokhattuk, három székre ültették le a továbbjutó versenyzőket, de bárkit bármikor felállíthattak, ha egy utána következő énekes jobb volt nála. Gabi egyik legnagyobb dilemmája az volt az adásban, hogy Juhos Zsófiát kinek a helyére ültesse le: végül Venczli Zórát vette ki a csapatából, akit azonban Joci megmentett, leültette a saját székei egyikére.

Köllő Babett elsírta magát Urbán Edina produkcióján, azt mondta, semmi nem hatotta még meg úgy a műsorban annyira, mint ahogy az énekesnő előadta a Nothing Compares 2 U-t Sinéad O'Connortól. Gabi őt mindenképp be akarta venni a csapatába, a sokáig a színpadon üldögélő Csonka Miklósnak át kellett adnia a helyét.

Gabi aztán a végére is nehéz helyzetbe került, hisz a versenyzői közül titkos favoritja, Balogh Krisztofer lépett utoljára a színpadra, és óriásit énekelt. Juhos Zsófiának mennie is kellett a korábban kiválasztott énekesek közül, Krisztofer továbbjutott.

Gabi csapatába végül ők kerültek, ők mennek vele az élő szakaszba:

  • Szaszák Zsolt
  • Urbán Edina
  • Balogh Krisztofer

"Beköltözik a vándorcirkusz" – kommentálta Majka az adás következő részét, miután Pápai Joci a legviccesebb figurákat, a legőrültebb előadókat gyűjtötte maga köré. Az ő három széke már alapból foglalt volt, hiszen nemcsak Venczli Zórát mentette meg, de az előző középdöntőben Majkától, illetve Köllő Babettől is ellopott egy-egy énekest, Kaly Rolandot és Kiss Attilát.

A mostani versenyzői közül Nagy Béla, vagyis MC Béci lépett először színpadra, aki pont Majkát utánozta kevéssé élethűen, ám annál viccesebben – széket azonban nem kapott Jocitól, hiába próbálta rábeszélni Majka.

Később Pápai Joci egyik számát, az Özönvíz című dalt is előadta egy másik énekes, Lakatos István, amivel ki is érdemelte az egyik széket: Kaly Rolandnak kellett felállnia.

Jött aztán az újabb fordulat, az épp csak kiválasztott Lakatos Istvánt is hazaküldte Joci, miután a titkos favoritja, az épp Madonnát utánzó Zsitva Réka bekerült a csapatába.

Joci aztán Kútvölgyi Sárához is ragaszkodott: neki Kiss Attila adta át a helyét, ebben a pillanatban három énekesnő alkotta Joci csapatát. Ez azonban nem maradt sokáig így, Gábor Márkó előadása ugyanis lenyűgözte a mestert, be is vette az énekest Zsitva Réka helyére.

A második középdöntőben utolsóként Pál-Baláž Karmen lépett fel, akit Joci az egész Sztárban sztár leszek! legtehetségesebb versenyzőjének kiáltott ki korábban, és a többi zsűritag is irigyelte tőle – a lány ugyanis Jocit választotta mesterének. Most Rihanna egyik slágerét, a Diamonds című dalt énekelte, a zsűri állva tapsolt neki.

"Itt megszületett a csoda. Nincs kérdés" – summázta Tóth Gabi a produkciót, majd Köllő Babett is a széket követelte az énekesnőnek. "Hát persze, hogy van szék" – kiáltotta Joci, utána viszont bajba került, nehezen tudta eldönteni, hogy ki álljon fel: végül Kútvölgyi Sárának kellett távoznia.

Pápai Joci csapatába tehát ők kerültek, őket is láthatjuk még élőben fellépni:

  • Venczli Zóra
  • Gábor Márkó
  • Pál-Baláž Karmen