A botrány és a börtönbüntetés után újra forgat a színésznő

John Travolta és Lori Loughlin
Vágólapra másolva!
Lori Loughlin újra forgat, visszakapta régi sorozatkarakterét. 
Vágólapra másolva!

Mint arról többször írtunk korábban, az amerikai elit egyetemek körüli felvételi botrányban Lori Loughlint és a férjét, Mossimo Giannulli divattervezőt is bűnösnek találták vesztegetésért, mindketten letöltendő börtönbüntetést kaptak. A színésznő két hónap után szabadult tavaly decemberben. Giannulli egyébként jóval nehezebben viselte a börtönt, mint a felesége, nemcsak azért, mert több időt kellett ott töltenie, hanem azért is, mert a világjárvány miatt sokáig magánzárkában tartották.

John Travolta és Lori Loughlin IMDb

A házaspár 500 ezer dollár kenőpénzt fizetett azért, hogy a lányuk bejusson egy elit egyetemre. Több szülővel együtt fogták el őket, a botrányban a Született feleségek-ből ismert Felicity Huffman is érintett volt – ő azonban jóval kisebb összeget szánt a vesztegetésre, a bírósággal pedig kezdettől fogva együttműködött, így csak 14 nap letöltendő börtönt kapott.

Friss hír a színésznőről, hogy újra dolgozik, Loughlin ugyanis visszakapta Abigail Stanton karakterét a Hallmark Channel egyik sorozatában, a When Hope Calls-ban.