Elképesztő formában van Gömöri András Máté, alig lehet ráismerni - kép

Gömöri András Máté
Vágólapra másolva!
Gömöri András Máté ezüstöt nyert egy testépítő versenyen, nagyon boldog, és elárulta, hogy még három megmérettetés vár rá a közeljövőben. 
Vágólapra másolva!

"Egy Európa-, és világszinten is kiemelkedő mezőnnyel álltam egy színpadon. Az igazat megvallva éppen erre számítottam. Hatalmas élmény volt újra versenyezni. Nagyon büszke vagyok, hogy egy óriási küzdelem után, egy ilyen erős mezőnyben második helyezést sikerült kivívnom. A TOP 5-ben kizárólag ex-bajnokok voltak. Elképesztő tömeg, szárazság és profizmus volt a színpadon, megtiszteltetés volt közöttük pózolni. Külön öröm volt számomra, hogy az egy perces szabadpózom nagyon jól sikerült, a közönség partner volt benne, ami plusz erőt adott" - mesélte.

Forrás: Gömöri András Máté

"16/17 hét diéta után most mutattuk meg először, hogy mit raktunk eddig össze, viszont ezzel nincs megállás, hiszen ez csak az első versenyünk volt a szezonban és még 3 vár ránk. Vasárnap szabadnapom van a diétámban, elviszem a feleségemet ebédelni és vacsorázni is, hétfőtől pedig Back to the business, ugyanis október 30-án Bukarestben vár a világbajnokság, ahol a cél továbbra is a profi kártya megszerzése" - tette hozzá.