Egyre többet lehet tudni a Rozmaring kunyhó szereplőiről

Rozmaring kunyhó
Vágólapra másolva!
Október 9-én új, saját gyártású bábjáték sorozat indul az M2 gyerekcsatornán. A Rozmaring Kunyhó egy varázslatos helyre csábítja a nézőket, ahol a főszerepben Mályva, Kele, Deske, Lári és Fári, vagyis a gubák kalandjait követhetjük nyomon. Az egyik báb Bekker Dávid, Megpendítem című műsorában bemutatkozott személyesen is a Petőfi Rádióban.
Vágólapra másolva!

20 év után újra hazai bábjáték debütál a képernyőn: október 9-én érkezik az M2 Gyerekcsatornára a Rozmaring kunyhó, amelyben a főszereplő, Napsugár és a gubák mókás kalandjait és tanulságos történeteit ismerhetik meg a nézők.

Az alkotók már feltűntek a közmédia néhány műsorában, de a bábok egészen idáig fékezték cserfességüket, a hétvégén azonban a Mályva névre keresztelt, bájos gubalány – mozgatója, Főglein Fruzsina bábművész közreműködésével - a Petőfi Rádió, Megpendítem című műsorában szólalt meg először, ahol Bekker Dávidnak mesélt a hamarosan induló bábsorozat részleteiről.

Forrás: MTVA / Zih Zsolt

"Azt szokták rólam mondani, hogy kedves vagyok és színes lesz tőlem a szoba, ahova belépek. Néha előfordul, hogy elábrándozok, és olykor elszomorodom, amikor csúfolnak, mert nagydarab vagyok. A csúfolás senkinek nem esik jól" – vallott magáról Mályva, akinek a legfőbb bizalmasa édesanyja és gubabarátai, akikkel számtalan kalandban van része a Rozmaring kunyhóban. Tőlük tanulta azt is, hogy ha valami bántja, de nem tud róla beszélni, akkor rajzolja le, amit érez és így megkönnyebbülhet a lelke.

A történeteikben olyan hétköznapi helyzetekbe keverednek, amelyek ismerősek lehetnek a gyerekeknek: a gubák történetein keresztül megoldást is kaphatnak az őket foglalkoztató kérdésekre" – hangsúlyozta a Petőfi Rádió műsorában Főglein Fruzsina bábművész, aki a műsor folytatásban többet is elárult a Rozmaring kunyhó népes szereplőgárdájáról.