Tízmillió forintot engedett házának árából L.L. Junior, aki most 270 millió forintért kínálja megvételre az otthonát.

Junior és felesége, Körtvélyessy Kinga 2020-ban költözött be gyönyörű, új otthonukba, amely teljesen egészében a terveik és elképzeléseik alapján készült. Az énekes tősgyökeres belvárosi, ám a fia elvesztése után úgy érezte, hogy pesti otthonában minden a kis Dávidkára emlékezteti.

"A tragédia után ez egy menekülés volt számomra. Egyrészt máshol akartam élni és a kertes ház régi álmom volt, másrészt a ház körüli munkák elvonták a figyelmemet is. Amikor terveztük az otthonunkat mindent nagyon szépre, modernre akartunk csinálni, mert úgy terveztük, örökre itt maradunk. Olasz belsőépítészünk volt, az alapanyagokat külföldről hozattuk, teljesen okos ház lett, minden szobában van robot asszisztens is, tehát minden szempontból a legmodernebb a kialakítás. Mi imádtuk ezt a házat, biztos vagyok benne, hogy a következő tulajdonos imádni fogja a környéket, a hazát és panorámát is" - mesélte a Blikknek.

Forrás: L.L. Junior/Instagram

Végül az élet is közbeszólt, ugyanis nyáron szakítottunk Kingával, aki a kislányunkkal, Lilikével együtt egy albérletbe ment. Azóta kong az ürességtől a ház, szeretném minél előbb eladni, ezért is vittük lejjebb az árát. Kingával dolgozunk azon, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat, harcolunk a házasságunkért, de tudom, hogy ők ide már nem jönnek vissza a kislányommal. Az biztos, ha újrakezdjük, azt már egy új otthonban tesszük meg és nem itt. Egy lakást szeretnék a belvárosban és egy kertes házat nagyon közel hozzá. Fontos, hogy közel legyenek édesanyámék, apósomék, illetve Kinga és a kislányom is. Akkor lehet majd azt tervezni, hogy újra összeköltözünk-e, egyelőre viszont időt és teret adunk egymásnak"- mesélte.