Az egykori Lópici Gáspárt tavaly gyilkolta meg a saját fia, halálra verte egy kalapáccsal.

Mint korábban írtuk, az ismert színészt, Szilágyi Istvánt tavaly gyilkolta meg a saját fia, halálra verte egy kalapáccsal. A 49 éves férfi korábban is többször megverte az apját, de egy esetet leszámítva, a szülei sohasem tettek ellene feljelentést. A férfi letartóztatását a gyilkosság után gyorsan elrendelte a bíróság, de a pszichés állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került.

Egy korábbi tárgyalásán a férfi azt állította, hogy az apja támadt rá és ő csak védekezett. Tehát a gyilkosságot tagadta, azt viszont nem, hogy használt kalapácsot az apja ellen. Az állította, egy ismeretlen ember ölte meg az apját, őt pedig leütötte.

Szilágyi IstvánYouTube

Az ügy tárgyalása ma, tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberöléssel vádolja a színész fiát.

A Blikk szerint csíkos pulóverben, vezetőszáron vitték be a bíróságra a vádlottat. Az idén februárban elhunyt Humenyánszky Jolán vallomásának felolvasásával kezdődött a tárgyalás:

"Peti éjszaka közénk feküdt, velünk aludt, ez gyakran megtörtént. Valamiért kiborult, szerintem magányos, nincs senkije. (...) Régebben is volt, hogy bántotta Peti az apját, akkor ököllel ütötte. Börtönben is ült akkor, és azon felül is többször bántotta az apját. Nem tudom, miért gyűlöli az apját.  A férjem engem is bántott, amikor fiatal volt, Petit is sokszor bántotta. A férjem egyszer úgy megütött, hogy kiszakadt a dobhártyám. Az orvos megkérdezte, hogy teszek-e feljelentést, de nem akartam. Peti látta, ahogy az apja engem bánt, talán ezért haragudott rá. Az is lehet, hogy tőle örökölte, hogy erőszakos lett. Szegény fiam többször öngyilkos is akart lenni. Kést fogva fenyegetőzött, hogy szíven szúrja magát. Gyógyszereket szedett, de ha nem váltotta ki őket, akkor ingerült lett".