Tóth Andi mellbimbót mutatott - videó

Tóth Andi, DWTS
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Tóth Andi és Andrei Mangra egy elég bensőséges produkciót adtak elő a Dancing with the Stars legutóbbi adásában. Az énekesnő édesapjával való zűrös viszonyát táncolták el, és azt is elárulta az Emlékek éjszakáján, hogy 15 éves koráig nem igazán van olyan emléke, amit szívesen és könnyen felidéz. A zsűritagok nem bírták ki könnyek nélkül, sokakat megérintett a történet.
Vágólapra másolva!

Mindenki dicsérte a produkció végén Tóth Andit, aki egy kicsit kellemetlen helyzetbe hozta a nézőket, hiszen elég nehezen lehetett a megható előadására koncentrálni, miközben olyan ruha volt rajta, amin átütöttek a mellbimbói.