Az idősebb nőkkel jobb a szex a magyar zenész szerint

MC Hawer
Vágólapra másolva!
Új, az eddigieknél idősebb barátnőjéről áradozott MC Hawer, a szexuális életükről is nyíltan beszélt.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, MC Hawer újra szerelmes, két hét után meg is kérte új barátnője kezét – akiről egyelőre csak egy sejtelmes fotót mutatott, a nőnek ugyanis még szoknia kell a nyilvánosságot. "Természetesen tiszteletben tartom a kérését, és nem erőltetem ezt a dolgot. Azért nem szeretné, mert hiába szeret, attól tart, hogy ha valami miatt mégis szakítunk, akkor kellemetlen lenne neki, ha írnának róla. Én olyan biztosnak érzem a kapcsolatunkat, hogy hónapokon belül elveszem feleségül" – mondta erről a Borsnak a zenész.

MC Hawer Forrás:Facebook/MC Hawer

Az 55 éves MC Hawernek eddig huszonéves barátnői voltak, új párja azonban 46 éves, ami eleinte aggasztotta is a zenészt. "Elképesztő, hogy mennyire más egy érettebb nővel az ágyban. Féltem egy kicsit, hogy talán nem fogom annyira kívánni és élvezni, de esküszöm, hogy minden eddigi fiatal csajomnál jobb vele" – magyarázta.