Újra megműtötték Esztergályos Cecíliát

Esztergályos Cecília
Budapest, 2017. október 18. Esztergályos Cecília Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a 85 éves Kalmár Tibor Jászai Mari-díjas rendező, érdemes művész munkásságát idézték meg a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Sikeres csípőműtéten van túl Esztergályos Cecília, már az otthonában gyógyul.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Esztergályos Cecília pár hónapon belül harmadjára is kórházba került nemrég, ismét a csípőjével kellett műteni. A színésznő közben már át is esett az újabb operáción, hétfőn hazaengedték – tudta meg a Bors.

Esztergályos Cecília Forrás: MTI/Zih Zsolt

Esztergályos röviden nyilatkozott is a lapnak: elmondta, hogy hosszabb kényszerszabadság vár rá, a gyógyulása érdekében az idei színházi évad további előadásait ki kell hagynia.