Pápai Joci: Az utolsó kis pénzünkből befizettük az abortuszt

Pápai Joci ad interjút a Sztárban Sztár sajtótájékoztatóján 2021 szeptember 27-én
Vágólapra másolva!
Pápai Joci ma már nyíltan vall a múltja sötét titkairól.
Vágólapra másolva!

Pápai Joci és felesége megküzdöttek a boldogságukért. A zenész egy évig titkolta az érzéseit Anita elől, ugyanis akkor még mind a ketten mással voltak kapcsolatban, ráadásul Joci egy barátjától szerette el a kedvesét.

- Húsz éve vagyunk együtt, és őszintén mondom, nála jobb feleséget álmodni sem lehet – idézi a Blikk az énekest, aki alig múlt húszéves, amikor édesapa és férj lett, a fiatalkori vágyai pedig hajtották, így végül egy másik nő karjaiban kötött ki. Miután megcsalta a feleségét, nem titkolózott, Anita elé állt, kiterítette a lapjait.

Pápai Joci a Sztárban Sztár leszek! sajtótájékoztatóján 2021. szeptember 27-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

– Fiatal férfi voltam és hibáztam. Egyenes csávó vagyok, ezért elmondtam, mi történt. Anita szenzitív típus, érezte, hogy van valami. Amikor megtudta, hogy megcsaltam, még aznap elment. Hónapok után kezdtünk csak békülni, végül fél év után visszajött és azóta együtt vagyunk.

Az utolsó kis pénzünkből befizettük az abortuszt

A kétgyerekes családapa fiatalon gyakran üres zsebbel járt, megélhetése egy hajszálon múlt, ezért amikor a felesége, Anita várandós lett a kislányukkal, Hannával, úgy gondolták, nem tartják meg a kisbabát – nyílt meg az énekes Hajdú Péternek a Life TV-n pénteken 22 órakor adásba kerülő Összezárva felvételén. – Az utolsó kis pénzünkből befizettük az abortuszt. Emlékszem, egy pénteki nap volt. Vasárnapra meggondoltuk magunkat, azt mondtuk, ezt nem vállaljuk. Életünk legjobb döntése volt, hiszen nem sokkal később megszületett a lányunk, Hanna. Néhány évvel később Zalán is a világra jött, és Pápaiék olyan boldogok azóta a gyermekeikkel, hogy Anita nemrégiben arról beszélt, szóba került közöttük a család bővítése is.