Tóth Andi és Andrei Mangra megint remekelek, a maximális 40 pontot kapták a TV2 show-jában a zsűritől. Ördög Nóra szerint szex volt ebben a táncban, a csacsacsa mellett, majd megdicsérte Tóth Andit, hogy nem hagyta elszabadulni a melleit, mint korábban – egyben megjegyezte, hogy ez neki is problémát okozott a szombat esti dresszében.
A magyar sztárok éjszakája volt a szombati a Dancing With The Starsban, nyilván október 23-a miatt, és ez azt jelentette, hogy hazai előadók énekeltek élőben, miközben a párosok táncoltak. Fellépett Rúzsa Magdi, Pataky Attila, Kasza Tibi, Dolly, Keresztes Ildikó, többek közt, de a hangsúly persze a táncos előadásokon volt. Nézzük, mit láttak a tévézők!
Kozma Dominik és Lissák Laura: Jive
Kempf Zozo és Keresztszegi Ramóna: Rumba
Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna: Szamba
Nagy Réka és Hegyes Bertalan: Kortárs
Kamarás Iván és Mikes Anna: Tangó
Tóth Andi és Andrei Mangra: Cha Cha Cha
Árpa Attila és Stana Alexandra: Quickstep
Dobó Kata és Köcse György: Bécsi keringő
Kinizsiék tánca alatt úgy tűnt, hogy Molnár Andi hőhullámokat él át, Bereczki Zoltán még egy kis ventillátorral megpróbálta lehűteni. A zsűritag eztán dicsérte a táncukat, és megjegyezte, hogy ő már a Kölyökklubban kinézte magának Kinizsi Ottót. Molnár Andi eztán hozzátette, hogy csókoltatja Deutsch Anitát, Ottó feleségét, Ördög Nóra pedig erre azzal reagált, hogy a kolléganő biztos meg akarja úszni a pofont - ezzel pedig egy korábbi Kinizsi-előadásra célzott, amely végén az volt a showelem, hogy felbukkant a feleség és adott egy pofont a férjének, a túl merész, erotikus tánc miatt. Itt megnézheti, hogy festett Ottó gyerekként.
Így bolondozott a zsűri félidőben:

Látvány pedig volt megint bőven, itt egy kép Kamarás Ivánék nedves előadásából:

És az sem lenne csoda, ha Deutsch Anita tényleg féltékeny lenne:

A zsűri értékelése szerint Kozma Dominikék álltak a tabella végén, a legjobbnak Tóth Andiékat tartották Ördög Nóráék. Kempf Zozóéknál is rezgett a léc, ők is nézői szavazatokért rimánkodtak a műsor vége felé.
Este 11 előtt nem sokkal kiderült, hogy Kozma Dominik és párja megmenekültek, Kempf Zozo és Keresztszegi Ramóna viszont kiestek a rumbával, jövő héten nélkülük megy tovább a show.