66 évesen meghalt az Emmy-díjas Peter Scolari

Vágólapra másolva!
1978-ban kezdte a pályát, közel száz filmben és tévés produkcióban szerepelt. A Bosom Buddies című sorozatban 37 részben játszott együtt Tom Hanksszel, később olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Családi kötelékek, a Szerelemhajó, az Alkonyzóna, a Drágám, a kölykök már megint összementek. Az Ally McBeal, a Vészhelyzet, Az elnök emberei nézői is találkozhattak vele, a Csajok című sikeres HBO-szériában ő volt Tad Horvath, a főszereplő apja. Nemrég még forgatott az Evil című sorozatban, kilenc részben láthatták a nézők. Halálát rákos betegség okozta. 
Vágólapra másolva!
IMDb