Feltűnt, hogy nincs babakori fotója, kiderült, hogy fogadott gyerek a Megasztár énekesnője

Széles Iza
Vágólapra másolva!
11 éves volt, amikor fény derült mindenre.
Vágólapra másolva!

Széles Izabella Peruban született, Isabel Sijuas Rode néven. Másfél évesen árvaházba került. Innen fogadta örökbe hároméves korában Széles Adolf, volt limai magyar nagykövet, mivel feleségével nem lehetett saját gyermekük. Szüleivel négyéves korában visszaköltözött Magyarországra. Szentendrén telepedtek le, és itt kezdett el általános és zeneiskolába járni. A zeneiskolában először csellózni, majd zongorázni tanult.

Széles Iza Instagram, Széles Iza

Később - már a gimnáziumban - egyik barátnőjével jelentkezett az iskola „Ki mit tud?" versenyére, ahol Alicia Keys „Fallin" című számát adták elő. A zsűri megszavazta nekik az első helyet, és az iskola közönségdíját is megnyerték. A szentendrei majálison is énekelt, ahonnan szintén pozitív visszajelzéseket kapott. A sikerek hatására Izabella eldöntötte, hogy komolyan foglalkozik az énekléssel, ezért

jelentkezett a TV2 akkor induló tehetségkutató műsorába, a Megasztárba, akkor lett országosan ismert.

"Anyukám egy németes, svéd típus, szőke. Apukám sem volt latinos, nyilván látszott, hogy kakukktojás vagyok. Egy idő után nekem is feltűnt. 11 éves koromban elvesztettük apukámat, így nyilván nem ez volt a legfontosabb, próbált a család is talpra állni.

Illetve feltűnt, hogy nem voltak babakori fotóim" - nyilatkozta korábban Széles Iza, aki végül Limába utazott, és rátalált vér szerinti édesanyjára. Kiderült, hogy három nővére is van, közülük az egyikkel személyesen is találkozott.