Az 50 éves zenész-frontember látszólag boldog házasságban élte mindennapjait, de mint kiderült, komoly problémáik vannak, és elköltözött otthonról.

A Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs Gyula a feleségét 2001 óta ismeri, 2003-ban kötöttek házasságot. A gyerekek között van három fiú, 16, és 12 és 9 évesek, a kislányuk 6 éves. A Bors egy olvasói levélre hivatkozva írta meg, hogy a zenész az egész családot magára hagyva költözött el tőlük egy 25 éves, kétgyermekes nő kedvéért. "Elismerem: problémáink vannak, és nem állhatunk sokszor a dolgok útjába, de részletkérdés, hogy van-e harmadik fél" - mondta az énekes, de többet nem akart elárulni a helyzetről.

Forrás: Kowalsky meg a Vega/Instagram

Megkeresték a zenész feleségét, Valériát, aki megerősítette, valóban komoly problémáik vannak a házasságukban. Kowa már el is elköltözött, így egyedül maradt a négy közös gyerekükkel.

"Egy 25 éves, kétgyerekes lányt választott helyettem, szomorú ez a történet" - kezdte a zenész felesége, majd hozzátette: férje nagyon szélsőségesen tud viselkedni. Arra azonban nem tudott választ adni, van-e innen visszaút a kapcsolatukban.