Máig dúdolja A magyar népmesék főcímdalát Rókusfalvy Lili

Rókusfalvy Lili műsorvezető
2021.01
Vágólapra másolva!
Jankovics Marcell születésének 80. évfordulója és az animáció világnapja alkalmából október 21. és november 4. között visszatérnek a legnépszerűbb magyar animációs és rajzfilmkarakterek a közmédia csatornáira. A legnagyobb kedvenceiről Rókusfalvy Lilit, a Duna Televízió műsorvezetőjét kérdeztük.
Vágólapra másolva!

"Nagyon szeretem a kultikus magyar animációs filmeket, mert sok emlékem kötődik hozzájuk. A nagymamáméknak videókazettán megvolt az összes része A magyar népmeséknek. A mai napig bennem él, hogy amikor meghallottuk azt a bizonyos madárcsicsergős dalt az elején, izgatottsággal ültünk le a tévéképernyő elé. A kedvenceim közé tartozik még a Futrinka utca és a Mézga család. Imádom a Macskafogót is, az összes szerethető karakterével, vidám zenéjével és szuper poénjaival!" - mesélte.

Fotó: Emmer László

"Még mostanság is szoktunk ezekből a mesékből idézni, énekelni! A gyerekek a Süsüt nézik most nálunk nagy szeretettel, és olyan jó érzés, hogy ennek a generációnak is elérhetőek ezek az örökéletű klasszikusok" - fogalmazott a Duna Televízió műsorvezetője, Rókusfalvy Lili, aki kétgyermekes édesanyaként sokat kalandozik a mesék világában.