Újabb klip debütált a Rozmaring kunyhóban

Rozmaring kunyhó
Vágólapra másolva!
A Rozmaring kunyhó legutóbbi, harmadik adásában ismerhették meg a nézők a két csínytevő gubát, Lárit és Fárit, akik elcsentek mindent, ami a kezük ügyébe került. Az ikergubák Szabó Balázs fülbemászó dalával mutatkoztak be, a Tolvaj nótához klip is készült, amely már megtekinthető a bábsorozat weboldalán.
Vágólapra másolva!

„Egy kis csíny a hétköznapokra, a lényeg, hogy senki meg ne tudja" – énekelték az ikergubák, Lári és Fári, a Rozmaring kunyhó harmadik részében, miközben a gomboktól kezdve az éppen szendergő Mályváig mindent elcsentek. Nem véletlenül kapta tehát daluk a Tolvaj nóta címet, amelyhez klip is készült.

MTVA

Lári és Fári igazán csínytevősre sikerült dala, ahogy a Rozmaring kunyhó minden fülbemászó dallama, Szabó Balázs nevéhez fűződik. „Nagyon sokféle, színes karakter él a Rozmaring kunyhóban. Ezt a sokszínűséget szerettük volna zenében is megmutatni. Például Lári és Fári zenéjében a játékosság jelenik meg"- mondta a zeneszerző.

A Rozmaring kunyhót kísérő dalok sorában már megismerhették a nézők a Nagymama dalát, de a mostani Tolvaj nóta után is várhatók még újdonságok. Érdemes ezért is követni a Rozmaring kunyhó weboldalát, illetve figyelemmel kísérni a bábsorozat új részeit is szombatonként 18 órától az M2 Gyerekcsatornán.