Will Smith egyszer meg akarta ölni a saját apját

Will Smith
Vágólapra másolva!
Will Smith komoly dolgokról ír új önéletrajzi könyvében, volt például egy olyan pillanat az életében, amikor elgondolkodott rajta, hogy megöli az apját.
Vágólapra másolva!

November 9-én jelenik meg Will Smith önéletrajzi könyve, amely egyszerűen a Will címet kapta, és a People magazinban már jelentek meg belőle részletek.

A világhírű színész komplikált gyerekkoráról, agresszív, alkoholista apjáról is sokat írt, akitől azonban a maximalizmusát is örökölte: az apja ott volt minden egyes színdarabja és filmje premierjén, meghallgatott minden felvételt, amelyen Will szerepelt, és olyankor mindig józanul elemzett.

Will Smith Forrás: Getty Images/WireImage/Pablo Cuadra

Smith életében meghatározó pillanat volt, amikor kilencévesen végig kellett néznie, hogy az apja olyan erősen megüti az anyját, hogy az összesik, majd vért köhög fel. A színészt ez aztán sokat kísértette, gyávának tartotta magát, amiért nem csinált semmit, gyakorlatilag egész színészi karakterét arra húzta fel, hogy elfedje a gyávaságát.

Az idősebb Will végül 2016-ban meghalt: az élete vége felé, amikor már rákos volt, a fia gondoskodott róla, és legalább egyszer eszébe jutott, hogy megöli, így állva bosszút az édesanyján.

Smith egy lépcsőn húzta fel kerekesszékben az apját, és mint írta, felfelé menet elárasztotta a sötétség. "Megálltam a lépcső tetején. Le tudtam volna lökni, és még könnyedén meg is úsztam volna. Aztán ahogy a több évtizedes fájdalom, düh és harag elcsendesült bennem, csak megráztam a fejem, és vittem tovább" – írta.