Meglepő vallomást tett Kóbor János: A Balatonnál szeretnék örök nyugalomra térni

Kóbor János Balaton Balatoni nyár A Balatoni nyár című műsor forgatása Kóbor Jánossal
A Balatoni nyár című műsor forgatása Kóbor Jánossal
Vágólapra másolva!
Nem telik el nap, hogy ne gondolna a koronavírusban meghalt Benkő Lászlóra és Mihály Tamás basszusgitáros barátjára az Omega zenekar frontembere.
Vágólapra másolva!

"Annak ellenére, hogy nem telik el nap, hogy ne gondoljak régi barátaimra, tudjuk mindannyian, hogy ők is azt akarnák, hogy folytassuk. Ne vesszen kárba az örökségük, örökségünk. Mióta eltemettem a talán egyik legközelebbi barátaimat, azóta gyászolunk. Egy csodálatos dolgot hoztunk össze együtt. Mondhatni, hogy munkatársakból barátok, barátokból pedig egy nagy család lettünk. Mégiscsak 60 évről van szó. Ezalatt megéltük, hogy a világ különböző pontjain játsszák a zenénket. Elértük, hogy például a Gyöngyhajú lányra állva tapsolnak már akár Amerikában is" - mondta a Borsnak Kóbor János.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A lap arról is írt, hogy Kóbor János már a temetésén gondolkodik. "Az nem változott, hogy hiszek a hamvasztásban. Szerintem 8 milliárd embernél már könnyebben jöhet az szóba.

Tudom, hogy nem mindenki van ezzel úgy, mint én. Például szerintem Laci egy sokkal grandiózusabb temetést érdemelt volna. Hiányzik" - tette hozzá.