Akkoriban Gauthier már egy észak-hollywoodi pornóstúdióban dolgozott, és nem is vihette volna jobb helyre a kazettát. Megnézték a stúdió tulajdonosával, és Gauthier állítása szerint rögtön dollárjelek jelentek meg előttük. A kilencvenes évek közepén a pornó az USA-ban már jelentős, 5 milliárd dolláros forgalmat bonyolító üzlet volt, ráadásul majdnem minden háztartásban volt VHS-videómagnó a Rolling Stone cikke szerint. Ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy Austin Moore néven maga Gauthier is szerepelt pornófilmben, nem is egyben, hanem legalább hetvenötben.

Gauthier még a pornóiparból ismert egy Ingley nevű férfit, akinek stúdiója volt. Az értékes felvétellel elment hozzá, csináltak róla pár kópiát, majd megsemmisítették az eredetit, részben elégetve, részben szétvágva a szalagot, hogy ne legyen fizikai bizonyíték annak ellopására. Persze Ingley rájött, hogy ez lopott felvétel lesz, és Pamela Andersonék nem egyeztek bele a forgalmazásba, de nekiláttak értékesíteni. Megkerestek több céget, de senki nem mert vállalni a rizikót. Állítólag kapott külföldről egy egymillió dolláros ajánlatot, de a mohó villanyszerelő ekkor már több pénzt szimatolt, keveselte az összeget.

Forrás: Getty Images via AFP/2005 Getty Images/David Livingston

Eljutottak egy Louis "Butchie" Peraino nevű férfihoz, aki a New York-i alvilág egyik capójának a fia volt, és már volt némi tapasztalata a pornóiparban. Érdekesmód még ő sem akarta, nem merte forgalmazni a nyilvánvalóan lopott felvételt, de legalább arra hajlandó volt, hogy 50 ezer dollárt kölcsönözzön nekik, persze kamatra. Ebből már beindulhatott a videókazetta-másolás és az interneten való kereskedés.

Akkoriban nem jutott mindenki a világhálóhoz, sőt, számítások szerint legfeljebb 25 millió amerikainak volt valahol (otthon, munkahelyen, iskolában) hozzáférése a webhez. Ez is épp elég volt Gauthiernek, aki bevallotta, hogy már spanyolországi kastélyokat ábrázoló fotókat nézegetett, hogy melyiket vegye meg – mint egy túl optimista lottózó, aki már húzás előtt elkölti elméletben a milliárdokat.

Lefoglaltak olyan domaineket, mint a pamsex.com, pamlee.com és pamsextape.com., a neten pedig nem lehetett megnézni semmit: aki előre utalt 60 dollárt, annak kiküldték a kazettát, a pénz pedig pár állomáson keresztül egy amszterdami bankban lévő számlán landolt. Mások is pénzt szimatoltak ebben a sztoriban, Ingley stúdiójában például egy alkalmazott szintén átmásolta a házipornót, kiskereskedőként a kocsija csomagtartójából árulta, de állítólag így is keresett vele 75 ezer dollárt, mai árfolyamon 24 millió forintot.

1995 decemberében a Daily Mail már pedzegette egy cikkben, hogy létezik ilyen házipornó-videó, de különös módon Lee és Anderson ekkor még nem fedezték fel a betörést. 1996 januárjában viszont igen (ezek szerint 2 hónapig nem jártak a széf környékén?), tettek feljelentés, majd magánnyomozót is felbéreltek. A magándetektív, Anthony Pellicano el is jutott az Ingley-féle pornóstúdióig, de ott a tulaj arról informálta, hogy egy belsőépítésztől vette a szalagot. Pellicano később börtönbe került zűrös ügyek miatt, és felbukkantak a sztoriban Hell's Angels-tagok, motoros bandák, amelyek tagjai rendszeresen fenyegetőztek és követelőztek. Heti egyszer-kétszer jöttek, Gauthiert és Ingley-t keresték (ők meg a hátsó ajtón elszeleltek, mert messziről lehetett hallani a motorok robaját).

Forrás: NurPhoto via AFP/Photoshot/NurPhoto/Todd Williamson

Gauthier szerint Tommy Lee egy pornósztár haverját is ráküldte, hogy visszaszerezze az eredeti felvételt, de addigra az már régen nem volt meg, és annyi kópia létezett, hogy hasztalan volt minden próbálkozás. A betörő addigra már rendesen paranoiás lett, nyilván nem véletlenül, gyakorlatilag bujkált: egy évig lakott egy pornórendező barátjánál, aki mellesleg egy olyan kuplerájt is üzemeltetett, amely a Peraino-család tulajdona volt (itt visszajutottunk a New York-i maffiózóhoz, aki korábban kölcsönt adott).

A rockszár és a playmate addigra már elfáradt, elegük lett az ellopott felvétel hajkurászásából, és pláne nem örültek, hogy a Penthouse szexlap is szert tett egy kópiára. Bár a felnőttmagazin ügyvédje megígérte, hogy nem publikálnak belőle semmit, 1996 márciusának végén a páros feljelentést tett, 10 millió dollárra akart perelni mindenkit, aki csak birtokolni merészelte birtokolta a felvételt (addigra sok ezren lehettek). A videó persze rendületlenül terjedt mindenfelé, és sokaknak eszébe jutott, ha Ingley és Gauthier képes volt a neten árusítani egy lopott felvételt, akkor bárki meg tudja ezt tenni, ha kellően gátlástalan. Úgyhogy a videót ugyanúgy eladásra kínálta sok másik, más tulajdonossal rendelkező site, mint a naked-celebs.com, a pamwatch.com és a bobsnudecelebs.com.

A betörés után két év kellett, hogy igazán híres legyen a felvétel, 1997-1998 körül már milliók hallottak róla, és látni is akarták. Ne feledjük, nem voltak akkoriban mindenre képes mobiltelefonok, nem volt közösségi média, az internet a maihoz képest őrült lassú volt, és nem is volt mindenhol elérhető. Manapság fél nap alatt körbemegy a világon egy szenzációs videó és csinál százmilliós kattintásokat a YouTube-on meg a TokTokon, de digitális középkorban még sokkal több idő kellett ehhez.

Az események felpörögtek, és nem akarjuk tovább nyújtani a sztorit: perek következtek, majd felbukkant egy Seth Warshavsky nevű, fiatal, mindössze 25 éves férfi, aki nagyon értett az akkori, korai internethez. Ma már a streaming, a kattintásalapú reklám, a banner és a bankkártyás fizetés mindennapos, de akkoriban nem sokan értettek ehhez. Warshavsky (akinek rossz híre volt a pornóiparban a fedezetlen csekkjei és tartozási miatt) viszont értett hozzá, megszerzett egy kópiát, és közölte, hogy online adja majd a videót – persze pénzért. Nem hitték, hogy ennyire merész lesz.

A férfi feltette a házivideót a Club Love nevű oldalára, az első nap öt órán át sugározta, persze a megfelelő ellenszolgáltatásért. Warshavsky úgy emlékszik, hogy Tommy Lee, amikor megtudta, mi történt, felhívta őt, és rendesen, ahogy kell, rocksztár módjára közölte vele, hogy „szét fogja rúgni a kib.szott seggét."

Forrás: Getty Images via AFP/2004 Getty Images/Scott Gries

Ez végül nem történt meg, mert addigra Anderson és Lee belefáradtak a szüntelen harcba, miközben videójuk egyre csak terjedt, és mások gazdagodtak belőle. Egy Derek Newman nevű ügyvéd hozta össze a szerződést Warshavsky és köztük: biztos volt benne, hogy a színésznő és a zenész nem fogják szignózni, de nagy meglepetésére aláírták 1997. november 25-én. Onnantól kezdve nem volt megállás, másnaptól bárki, a neten előfizetett a Club Love-ra, láthatta Pamela és Tommy intim pillanatait. A cég egyik vezetője lelkesen nyilatkozta, hogy ilyet még nem látott, nem bírták a szerverek, napi több ezer új feliratkozójuk volt, és nem hetekig, hanem hónapokon át, minden nap.

Lapozzon, van még tovább!