Először szólalt meg apja elvesztése óta Balázs Fecó fia, megrázó dolgokat mesélt

Balázs Fecó
Vágólapra másolva!
Először mesélt a gyászról az egy évvel ezelőtt meghalt Balázs Fecó fia, Ferenc.
Vágólapra másolva!

A Tények Plusznak mesélt Balázs Ferenc, a tavaly koronavírusban meghalt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész fia.

és soha nem fog ez úgymond kijönni belőlünk, de ez az egy év egy akkora távlat, ami alatt azért még nem sikerül feldolgozni egy ilyen dolgot" - mondta.

Forrás: MTI/Marjai János

A legendás énekes a feleségével, Imolával több, mint 25 évig éltek boldogan, az asszony nagyon nehezen viseli férje elvesztését. "Édesanyámnak talán nehezebb volt, mint nekem. A természet rendje, hogy az ember elveszti a szüleit, de egy párt elveszíteni, azt szerintem sokkal nehezebb feldolgozni. Nem mondom, hogy nekem könnyebb volt, de talán ő emiatt is van kicsit rosszabbul" – tette hozzá Ferenc, aki most még képtelen édesapja dalait meghallgatni.

"Ha 10-15 percen keresztül a dalait hallgatom, akkor rám jön egy ilyen rossz érzés" – fogalmazott szomorúan Ferenc, aki azt is elmondta: tervei vannak, szeretné, ha édesapja neve sohasem merülne feledésbe.