Mint írtuk, 78 éves korában meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, az Omega együttes alapító tagja. Tíz fontos, legendás dallal búcsúzunk tőle. 

A Léna az egyik legismertebb omegás sláger a 70-es évekből. Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetője volt állítólag a névadó, aki közölte, hogy Orosz tél, pláne Szovjet tél címmel semmiképp sem jelenhet meg a szerzemény, de nagy slágernek tűnt, nem akarták lehagyni a lemezről. A Léna nevet végül Erdős javasolta. 

A Csillagok útján című lemezen jelent meg, amely keményebb hangzású elődjénél. A sors furcsasága, hogy a legismertebb sláger a kakukktojás – az egységes koncepcióból kilógó, oroszos – Léna lett.

Aligha van magyar ember, aki ne hallotta volna a Gyöngyhajú lány-t. 1969-ben vették fel, a 10.000 lépés című lemezen jelent meg 1970-ben. Adamis Anna írta a szöveget, Presser Gábor a zenét, és természetesen Kóbor János énekelte. A dal rengeteg országban lett hihetetlenül sikeres, több feldolgozása is volt.

A Gammapolis az Omega együttes kilencedik magyar nagylemeze, az együttes haladó űrrock space-rock-korszakának 3., záró darabja. A felvételek 1978-ban készültek, a lemez 1979-ben jelent meg. 650 000 eladott példányával a legsikeresebb zenei lemez Magyarországon. Az anyaghoz készült egy angol nyelvű változat is. Ennek B-oldalán volt az Ezüst eső, egy gyönyörű, lírai szerzemény:

Folytassuk a Petróleumlámpá-val, amit szintén mindenki hallott már ezerszer. De hogyan született ez a sláger? "A közös alkotás megvolt. Nem volt senkinek semmiféle tapasztalata arról, hogy ez az egész dolog hogyan is működik. Pici hozta az ötleteket, majd Ancsa ráhangolódott ezekre. Soha nem fogom elfelejteni, hogy a Petróleumlámpa is így készült: megvolt a szöveg, hogy milyen szép a lángja... és hasonlók, Pici ott zongorázott, mi pedig körülötte álltunk, és alakulgatott a dal. Az angoloknál is így volt: valaki hozta az ötletet, majd közösen gyúrták és rakták össze. Presser ült a zongoránál, vagy megérkezett egy ötlettel, mi pedig elkezdtük feldíszíteni az egészet" - emlékezett egyszer Benkő László. Itt a dal:

1986-ban készült el A Föld árnyékos oldalán című nagylemez. A rockos és a komputeres hangzás közti egyensúlyt megtalálva nagyobb sikert ért el, mint az előző kettő, talán azért is, mert részben a lemez kicsit visszatért a space korszakhoz is. Legnépszerűbb dala, a Fekete pillangó az 1980-as évek legnagyobb Omega-slágere lett, ismertségben felveszi a versenyt az együttes korábbi dalaival.

Nincs vége a cikknek, lapozzon még öt nagyszerű dalért!