Áttetsző fehérneműben bulizik a barátnőivel a magyar Playboy-modell - fotók

Vass Zita
Vágólapra másolva!
A mexikói Playboyban, illetve pár amerikai filmben és sorozatban is feltűnt Vass Zita ezúttal sem szégyenlősködött, a Honey Birdette luxus fehérneműmárka áttetsző darabjában pózolt Ellen von Unwerth kamerája előtt, két másik modellel együtt. Az eredményről két képet is mutatott az Instagramon egy lapozható bejegyzésben, mellé azt írta, hogy mostanában több időt tölt a barátnőivel, és új kapcsolatokat is épít – a felvételek alapján pedig úgy tűnik, a hálaadás is ennek jegyében telt nála. Ő látható egyébként a jobb oldalon.
Vágólapra másolva!