Váratlanul minden koncertjét lemondta a magyar énekesnő

Csézy
Vágólapra másolva!
Az év hátralévő részében még 18 adventi fellépése lett volna Csézynek, most mindet lemondta.
Vágólapra másolva!

"Soha nem voltam még ilyen helyzetben, és mindig nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy egyszer sem maradt el miattam egyetlen koncert sem. Most mégis azt a döntést hoztam, hogy mind a 18 adventi templomi koncertet lemondtam. Mindezt azért osztom meg itt veletek, mert tudom, milyen sokan vártátok ezeket az eseményeket. Hát, higgyétek el, nem jobban, mint én, de úgy érzem, mindenkiért felelős vagyok, aki a koncertemen részt vesz, és én egyetlen egy embert sem szeretnék kórházban látni azért, mert rossz döntést hoztam és az érzelmeim vezettek.

Millió ölelés és puszi Nektek, és remélem, jövőre mindent bepótolunk! Vigyázzatok magatokra!" - üzente.