Magyar sztárok, akik már többször megcsináltatták a mellüket

rubint réka, zimány linda, köllő babett, montázs, címlapkép
Vágólapra másolva!
Rubint Réka a napokban feküdt újra kés alá, mivel tíz év után úgy érezte, egészségügyi okokból szükség van az implantátum cseréjére - hasonló okok miatt döntött újra a mellműtét mellett Zimány Linda és Köllő Babett is nemrég. Korábban Zalatnay Sarolta és Molnár Anikó gyakran visszajárt a plasztikai sebészhez, mert mindig egyre nagyobb méretekre vágytak, Szűcs Judith viszont alig várta, hogy méretes melleitől megszabaduljon, és a szilikont egy kisebbre cseréltesse. 
Vágólapra másolva!

Rubint Réka

Rubint Réka a napokban beszélt arról, hogy tíz év után úgy döntött, eljött az ideje az újabb beavatkozásnak, és kicseréltette az implantátumait. "Korábban megkaptam a 'műnő' jelzőt, mert vállaltam, hogy a szülést követően meg lett plasztikázva a mellem. Vállaltam, mert ez is én vagyok. Nincs ebben semmi különös. A mell egy épp olyan testrész, amit életmóddal nem – vagy kevésbé – lehet korrigálni, növelni vagy szebbé tenni" - árulta el.

Forrás: Rubint Réka/Instagram

Nem akart sem nagyobb, sem kisebb melleket, csupán úgy látta, hogy tíz év elteltével szükség van a cserére. "A korábbi implantátummal nem volt semmiféle problémám, az eltelt idő miatt volt időszerű a csere" - avatta be a rajongóit.

Zimány Linda

A modell is tíz év elteltével feküdt újra kés alá a mellei miatt. Tavaly az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy az operációt követően már otthon lábadozik, és minden rendben zajlott.

Forrás: Origo

"Bár az implantátum még mindig tökéletes volt, de a cserére megérett a korát illetően, így úgy döntöttünk közösen most, hogy itt van az ideje az implantátumcserének. Meg is történt szerdán. Itthon épülgetek és várom a jövő heti kontrollom. Azért is írom ezt le nektek, mert rengeteg kérdést kapok tőletek mindenféle szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatban" - írta akkor az orvosáról és a műtétről, majd hozzátette, hogy tíz éven át imádta a műmelleket, amiket csináltatott.

Zalatnay Sarolta

Zalatnay Saroltának több mellnagyobbítása is volt, majd 2012-ben úgy döntött, hogy elege van a hatalmas méretekből, és megszabadulna a szilikontól. Hangsúlyozta, hogy a korábbi melleit is nagyon szerette, nem a minőségükkel volt baja, csupán sokat változott a testalkata, és nem volt elégedett a külsejével.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

"Nem az eredménnyel vagyok elégedetlen, lefogytam, és nem illik a testalkatomhoz ez az óriási betét. Nem lesz több beavatkozás, ez egészen biztos! Nincs szükségem szilikonra, a saját mellemnek semmi baja" - mondta akkor.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!