Megszólaltak a családtagok: így emlékeznek Kóbor Jánosra, Benkő Lászlóra és Mihály Tamásra

Molnár György; Kóbor János; Debreczeni Ferenc; Mihály Tamás; Benkő László csoportkép díj ÉPÜLET FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA kitüntetés Kossuth-díjas Omega együttes parlamenti folyosó zenekar
Budapest, 2013. március 15. Molnár György, Kóbor János, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Benkő László (b-j) Liszt Ferenc-díjas előadóművészek, az Omega együttes tagjai, miután átvették a megosztott Kossuth-díjat Áder János köztársasági elnöktől a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában 2013. március 15-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az Omega együttes tagjai tavaly novemberben vettek örök búcsút Benkő Lászlótól és Mihály Tamástól. A banda tagjai összeomlottak, de akkor még láttak esélyt arra, hogy talán egy nap újra színpadra állhatnak. Kóbor János halálával azonban végérvényesen lezárult egy korszak. Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc, valamint az elhunyt zenészek családtagjai úgy döntöttek, szeretnének örök emléket állítani az együttesnek és az elhunyt tagoknak, ehhez pedig több felajánlást is kaptak.
Vágólapra másolva!

A zenekart több művész is azzal kereste fel, hogy szeretnének egy-egy kivételes alkotással tisztelegni a munkásságuk előtt. Egyikük, Túri Török Tibor már el is készítette a Kóbor Jánosról és Benkő Lászlóról formázott féldomborműveket.

– Kóbor János halálának híre mélységesen meghatott, hiszen ő is a fiatalságom nagy ikonjai közé tartozik – mondta a Borsnak Tibor.

Molnár György, Kóbor János, Debreczeni Ferenc, Mihály Tamás és Benkő László, az Omega együttes tagjai, miután átvették a megosztott Kossuth-díjat 2013. március 15-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Benkő László fia, Balázs arról számolt be a lapnak, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a szobrokkal és emlékművekkel kapcsolatban.

– Több tárgyalás is folyik annak a társasháznak az illetékeseivel, ahol apukám lakott, az önkormányzattal, valamint a Farkasréti temető munkatársaival is. A sírkövének a munkálatai már előrehaladott állapotban vannak. Ezenkívül a társasház falára is kerülne egy dombormű, emellett szeretnénk egy szobrot állítani a Horváth Kertbe az édesapám fája mellé - mesélte a Borsnak Balázs, aki elmondta, hogy ezt követően kereste fel őket Túri Török Tibor a féldombormű ötletével.

- Egy ilyen ajándékot az ember nem utasíthat vissza, ezért arra gondoltunk, hogy Tibor alkotása a zamárdi házunk kerítésén kapna helyet. Úgy tervezzük, hogy a rajongók által ültetett fa és a ház előtt álló két zongora társaságában kerül majd felavatásra egy édesapám születésnapjához közeli időpontban.