Válságba került Mazsi és Berki Krisztián házassága

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián és Berki Mazsi gyerekük születése óta sok nehézséggel néztek szembe, küzdenek a házasságukért.
Vágólapra másolva!

"Az emberek próbálják kifelé mindig a jót mutatni, de őszintén szólva a hétköznapokban nem minden jó. (...) Néha úgy érzem a párkapcsolati küzdelemből nincs kiút" - vallotta be Berki Krisztián a Hot!-nak. Hozzátette, nehéz, hogy mindent neki kell megoldania, miközben ő egy gyermeklelkű férfi, aki szeretne néha lazítani. Mazsi pedig átváltozott a terhesség és a szülés következtében, a belevaló csajból egy aggódóbb anyuka lett.

"Amikor megszületett a babánk, Krisztián nem tudott azonnal kapcsolódni hozzá; én azt éreztem, nem vagyunk neki elég fontosak" - mondta Mazsi, aki úgy döntött, a terhesség és az anyává válás nehézségeit szakember segítségével dolgozza fel, Krisztiánnak is ezt javasolja, ugyanis neki is van mit feldolgoznia.

ő helyen a feleségemnek, és most már soha nem is leszek az. Ezt egy férfinak nehéz megemésztenie, különösen egy olyan embernek, aki az édesanyja óta nem volt első helyen sehol; és mindemellett legyek megértő és türelmes" - tette hozzá Krisztián, aki elárulta, 4 hét után tudott kapcsolódni gyermekéhez, akkor lett apa.

Forrás: Berki Krisztián/Instagram

Elmondták, viták árnyékolják be a mindennapjaikat, amelyek olykor elmérgesednek. "Túl »olaszosan« éljük az életünket. A kezdetek óta ilyenek vagyunk, és sajnos hajlamosak vagyunk csúnyán megbántani a másikat, még úgy is, hogy tudatában vagyunk ennek, pedig mindennél jobban szeretjük egymást.

Az embert szerettem meg benne nagyon, és nem »a Berkit«, a gyermeki lelkét, az önzetlen szeretetét. A kapcsolatunk elején mindig tudatta velem, hogy én vagyok az örök és egyetlen nő a számára. De azóta sokszor nehéz őt szeretni, nehéz neki megfelelni. Megy az adok-kapok közöttünk, de szinte a veszekedés után azonnal megöleljük egymást, és újra nevetünk, azonban az utóbbi hetekben ez másképp volt" - árulta el Mazsi.