Szlovák ketrecharcos ütötte ki egy balhoroggal a magyar énekest

Vágólapra másolva!
A BSW az egyik legnépszerűbb rapbanda Magyarországon, dalaik több milliós nézettséget érnek el, legismertebb szerzeményük, a YAAY már több mint 25 milliónál tart a YouTube-on. 
Vágólapra másolva!

A banda most egy különleges dallal jelentkezett, amiben Gaben ezúttal nem vett részt: szerinte ez egy annyira személyes dal, amit Matyinak egyértelműen egyedül kellett végigcsinálnia. "15 éve vagyunk legjobb barátok Gabival, csapattársak, testvérek jóban-rosszban, közösen a csóróságban-pénzben. Egymás mellett a kezdetekkor a kisszobában és a színpadon a fényben. De vannak olyan dolgok, amiket egyedül élünk meg, egyedül megyünk át rajtuk" - írta Matyi a rajongóknak.

YouTube

A dal egy nap alatt hatalmas sikert ért el, már több mint 824 ezren látták a BSW YouTube csatornáján. Matyi és Gaben készített egy reakcióvideót is Dezső Bencével, amiben elárulták, hogy a klip több millió forintba került és rengeteg munka volt vele, de abszolút megérte. Matyi egy verekedést imitáló jelenetnél egy balhorgot is bevállalt, hogy hiteles legyen az alakítás.

Itt a klip: