Válságos állapotban küzd az életéért Damu Roland, aki az után került kórházba, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A színész családjából már többen megszólaltak, de eddig csak a Bors érte el az édesanyját. Mindannyian a legrosszabbtól tartanak és imádkoznak a műtüdőre tett színészért.

A Bors úgy tudja, Damu Rolandot az után kötötték műtüdőre, hogy az állapota súlyosbodni kezdett. Korábban a színész nagynénje arról nyilatkozott, Damu sokáig rosszul volt mire hajlandó volt orvosi segítséget kérni. Eleinte megfázásnak hitte a koronavírusos tüneteket, majd tüdőgyulladásra gyanakodott. Mire kiderült, hogy a vírus okozza a panaszait, már nagy volt a baj. 

A Bors újságírója elutazott Damu Roland édesanyjához Nyírábrányba. Beszámolója szerint a színész anyja szerény körülmények között, de takaros házban él. A szomszédok állítása szerint Damu évek óta nem járt otthon. Volt, aki a nevét sem ismerte, csak a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozatban nyújtott szerepéről jött rá, ki ő valójában.

"Évek óta nem láttuk itt azt az embert! Mindenfélét lehet róla olvasni az interneten. Most éppen azt, hogy nagyon beteg. Reméljük, felépül, mert nagyon rendes családja van" – magyarázta a lapnak az egyik szomszéd, miután a színész anyja elzárkózott az újságírótól.

Az édesanyja elzárkózott

"Nem tudunk semmit Rolandról"  – mondta a Bors újságírójának egy nő, aki a családi házból lépett ki, majd megjelent az ajtóban Damu anyja is. 

Nem foglalkozunk senkivel! Semmit nem tudunk! Rolandért imádkozunk! Ő a család tagja!  – kiáltott ki az asszony, de a lap szerint egy pillanatra mintha megremegett volna a hangja.

A színész állapotáról lapzártánkkor még semmi biztos nem volt tudható, csak annyi, hogy nagy a baj. Az utóbbi években a népszerűségéből sokat vesztett Damut anyagi problémák is sújtják. Kénytelen volt ismerősöktől kölcsönkérni, hogy egyáltalán enni tudjon. A családtagjaival is megromlott a kapcsolata.