Részben teljesül Kóbor János végakarata

Kóbor János, énekes, búcsúztató, halál, Bazilika, megemlékezés, haláleset, meghalt. Szent István Bazilika, 2021.12.17.
Vágólapra másolva!
Részben teljesül Kóbor János végakarata, ugyanis a hamvak egyik fele a Balatonba kerül, de a másik része a Szent István-bazilika urnatemetőjében kerül végső nyugalomra - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Kóbor János családtagjai döntöttek úgy, hogy tiszteletben tartva az Omega legendás frontemberének kívánságát, a magyar tengerben helyezik örök nyugalomra, ám

szerették volna, ha egy méltó helyen szerettei, rajongói is bármikor megemlékezhetnek róla.

Ezért esett választásuk a bazilika altemplomára, ahol urnák és koporsók elhelyezésére is van lehetőség.

"Úgy tudom, az özvegye állt elő az ötlettel, hogy Mecky emberi és művészi nagyságához méltó módon a hamvak felét a bazilikában helyezhetnék végső nyugalomra. A családnak nem volt ellene kifogása, egyetlen dolog volt fontos, hogy a megemlékezés során ne sértsék meg Mecky végakaratát, így a hamvak felét a Balatonba szórják majd" - mondta a lapnak Kóbor János egyik ismerőse.

A Blikk úgy tudja egyik szertartás sem lesz nyilvános, csak a szűk család lesz jelen, szeretnének bensőséges körülmények között elbúcsúzni az énekestől.

Kóbor János hamvainak egy része a bazilika altemplomába kerül Fotó: Koncz Márton - Origo