Dráma a Farm VIP-ban

Farm VIP
Vágólapra másolva!
Izgalmas párbaj volt, háromból csak egy juthatott tovább. Egy nappal a TV2 tanyasi valóságshow-jának döntője előtt kiesett Póth Dia és Gyepes Gábor. 
Vágólapra másolva!

A Farm VIP-ban öten voltak még játékban a december 22-i adás elején, a műsor végére már csak hárman maradtak. A kis csapat Kammerer Zoltánt szavazta meg első továbbjutónak, két jelölés elég volt neki ehhez az ötből.

tv2

Ő választhatott, hogy kit visz magával a hármas elődöntőbe - úgy vélte, hogy Buzás Dóri ellen több esélye lenne, mint az egyre jobban teljesítő Holló ellen, így a lányt válaszotta. Ez persze rosszulesett a srácnak, akiről többször elmondta az olimpikon, hogy haverja, tanítványa, olyan neki, mintha az öccse lenne.

tv2

Hárman párbajoztak tehát egy helyért, jó megfigyelőkészég, gyorsaság és pár egyszerűbb matematikai művelet elvégzése kellett a sikerhez. Ebben végül Holló nyert, nem kevés szerencsével ki tudta nyitni a számzáras lakatot, így bejutott a top 3-ba.

tv2

Ez azt jelentette, hogy a Póth-Gyepes házaspár egy adással a vége előtt esett ki, ez talán bosszantóbb, mint másodiknak-harmadiknak elhullani egy több hétig tartó realityben.

tv2

A döntő - dupla adással - december 23-án lesz a TV2-n.