Óriási meglepetés a Farm VIP döntőjében, megvan a győztes

Vágólapra másolva!
Buzás Dóri és Holló jutottak a döntőbe, utóbbi sok segítséget kapott az egy napra visszatérő kiesőktől. Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó egy nappal a finálé előtt búcsúzott, pedig sokan őt várták végső győztesnek. 
Vágólapra másolva!

Kammerer Zoltán óriásit küzdött, de nem jutott a döntőbe a Farm VIP-ban, de nem maga miatt, hanem főképp azért, mert visszajöttek egy napra a kiesett játékosok, és jelentősen befolyásolták a játékot. A kitartást és erőt igénylő feladatban ugyanis minden kiesett egyszer segíthetett a még versenyben lévő hármak egyikének. Holló kapta a legtöbb segítséget, az olimpikont kevesebben támogatták, ezen múlott.

Egy ilyen tákolmányon kellett fennmaradni, egyre kevesebb kapaszkodóval tv2

Kammerer nyilván nem volt vidám, hiszen a fődíj, a pénz neki is nagyon fontos volt, de megpróbálta nem kimutatni, hogy csalódott. Mint mondta, szerinte Holló esetében sokat számított, hogy „fiatal, elveszett", és sokan megsajnálták, gyakorlatilag szociális alapon kapta sorra a segítségeket.

Demcsák Zsuzsa műsorvezető, Gáspár Zsolti gazda tv2

Nézze meg videón az olimpikon fájdalmas kiesését:

Buzás Dóri került Holló mellé a fináléba, neki biztos eszébe jutott a harmadik Exatlon, amikor hosszú hónapok kőkemény harca után bejutott a női döntőbe, és a legvégén egy olyan lány (Szente Gréti) győzte le, akinek összességében rosszabb volt a statisztikája.

Kammerer fizikai fájdalom miatt ugrott le tv2

Holló az utolsó nap reggelén elmondta, hogy erősödött a műsor előtt, és a jelleme is megváltozott. „Bölcsebb lettem, sok tapasztalatot szereztem. Megtanultam fűrészelni, fát vágni, sok mindent" – magyarázta. Buzás Dóri elmondta, hogy sokáig csak elvolt, bízott benne, hogy sokig jut, de volt egy farmgyűlés amikor minden megváltozott. „Holló nem adja majd könnyen a győzelmet, nagy küzdelem lesz" – prognosztizálta az exatlonos lány.

Páran a kiesett játékosok közül tv2

A cikknek nincs vége, lapozzon!