Elköszönt százezer követőjétől az Exatlon női bajnoka

Busa Gabi
Vágólapra másolva!
Drágáim, egy kis időre elköszönök tőletek - írta Instagram-oldalán Busa Gabi, a második évad győztese.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, január 3-án már érkezik a negyedik Exatlon-évad, amelyben korábban látott kedvencek szerepelnek, küzdenek egymás ellen. Busa Gabi már nyert egy évadot, ő volt a második széria női győztese, de úgy tűnik, nem volt elég, duplázna. Közösségi oldalán már elbúcsúzott a 101 ezer követőjétől, az oldalt egy barátnője frissítgeti majd.

Busa Gabi www.instagram.com/gabriella__busa

"Remélem csak hónapok múlva lesz a legközelebbi saját posztom" - írta búcsúzásképp. Tudni kell, hogy ebben a műsorban azok számára, akik vállalják a versenyt, megszűnik a külvilág. A telefont, laptopot le kell adni, csak akkor kapják vissza, ha kiestek és már a szállodában vannak. Facebook-oldalt, Instagram-oldalt akkor sem lehet frissítgetniük, mert a forgatás logikusan előrébb jár, mint a tévében leadott epizódok, tehát csak akkor lehetnek újfent aktívak az online közösségi térben, ha már a tévéadásban is kiestek. A győztesek pedig csak a finálé után posztolhatnak, addig a családjuknak sem mondhatják el, mi történt Dominikán.

Az Exatlon-csapat már elindult, Kocsis Szandi a reptérről posztolt még egyet. Íme Busa Gabi posztja: