Ki nem találná, milyen munkát vállalt a Jóban Rosszban főszereplője

Jóban Rosszban akkor és most - Galéria DR. PONGRÁCZ PÉTER - GAZDAG TIBOR
DR. PONGRÁCZ PÉTER - GAZDAG TIBOR
Vágólapra másolva!
Januárban véget ér a TV2-n a Jóban Rosszban, de a forgatást már nyáron befejezték – a főszereplő, Gazdag Tibor pedig azóta már civil munkát is talált magának.
Vágólapra másolva!

Tizenhat év után véget ér a TV2-n a Jóban Rosszban, amelynek a forgatása már nyáron lezárult, a szereplők kénytelenek voltak más munka után nézni.

"Amikor vége lett a sorozatnak, kicsit hátradőltem. Volt egy pihenéssel töltött hónapom, de hát pénzből élünk mindannyian, így vissza kellett térnem a színház világába" – mondta a sorozat abszolút főszereplője, a dr. Pongrácz Pétert játszó Gazdag Tibor a Borsnak.

Gazdag Tibor mint dr. Pongrácz Péter Forrás: TV2

"Jelenleg több színházban is dolgozom. Próbáljuk a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabot is például,

Egy ellenőrző cégnél dolgozom. Megkockáztatom, hogy kevesebb szabadidőm lett mióta véget ért a sorozat forgatása" – tette hozzá.