Mint ismert, az első magyar Big Brother győztese, Párkányi Éva nem bírta a hirtelen jött ismertséggel és pénzzel járó nyomást, a pszichiátrián kötött ki, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel azóta is kezelik. Róla beszélt most a műsor egykori pszichológusa, Végh József: ma már ő sem engedné a játékba a nőt, de akkoriban még más volt a helyzet.
"Nagyon természetesen mutatta be magát, közvetlen volt, nyílt volt. Igazából nem játszmázott, őszintén, nyíltan beszélt. Sok volt benne a szabad gyermek, a kreativitás, a humorérzék, a könnyedség... Ő bátran vállalta magát" – idézte a Bors Véghet, aki szerint a műsorba egészséges személyiségeket kerestek, akik kamerák előtt is tudják vállalni önmagukat.
A pszichológus már csak jóval a műsor után látta Éván, hogy komoly problémái lehetnek, egyszer meg is látogatta. "Azt nem állítom, hogy kiegyensúlyozott volt, és azt sem tudom, milyen életvezetést folytatott. Nem lehet tudni, mennyi alkoholt fogyasztott, egyéb szereket fogyasztott-e, vagy egyáltalán hogyan élte az életét. Nagy személyiségszerkezet-változás következik be egy ilyen műsor után, ha valaki nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen rivaldafényben fürdik" – mondta, hozzátéve, hogy a később diagnosztizált skizofrénia előbb-utóbb a Big Brother nélkül is kijött volna Éván.