További információk szivárogtak ki a bizarr drogos celebszeánszról

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, a napokban egy bizarr, celebeknek rendezett szeánszot tartottak Siklós környékén, ahonnan az egyik résztvevő eltűnt, majd súlyos sérülésekkel került elő. A meztelenül fekvő, több csonttörést is szenvedő áldozatról kiderült, hogy nem más, mint az egykori realitysztár, Béres Anett, aki barátnőjével, Sáfrány Emesével vett részt a spirituális eseményen.
Vágólapra másolva!

Egy bennfentes elmondásai szerint több hazai hírességet is meghívtak az eseményre, mely az újjászületés és megtisztulás jegyében volt meghirdetve, azonban sokan visszamondták a részvételt. Nem véletlen, hiszen ez egy veszélyes szeánsz, ahol illegális tudatmódosító szereket is használnak, melyek súlyos és kiszámíthatatlan reakciókhoz vezetnek.

Az információk alapján ezen a helyen tartották a szeánszot.

Forrás: Blikk

A szeánsz elég hamar kudarcba fulladt, amikor Béres Anett rosszul reagált az ott fogyasztott hallucinogén főzetre és eltűnt a táborból. Az informátor szerint Sáfrány Emese azonnal riasztotta barátnője párját, aki értesítette a rendőrséget, akik azonnal helikopterrel és drónnal kezdték keresni az eltűnt nőt. Végül egy helyi lakos talált rá július 11-én, a hajnali órákban, aki épp kapálni indult. Az értesülések szerint Béres lába szilánkosra törött, bordatörést szenvedett, melynek következtében tüdeje is sérült, így azonnali életmentő műtétre szorult.

az orvosok szerint, akár egy évig is eltarthat, de jó esélye van arra, hogy maradandó károsodás nélkül megússza az esetet – mondta a Blikknek a neve elhallgatását kérő informátor.

A lap egy másik forrásból úgy értesült, a spirituális szeánszon egy olyan tudatmódosító teakeveréket fogyasztottak, amely az úgynevezett ayahuasca keverék, ami itthon illegálisnak minősül.

A témában Dr. Zacher Gábort is felkeresték,

aki nagyon veszélyesnek nevezte az ilyesfajta szereket, amit a drogtesztek sok esetben ki sem mutatnak.

de mindenképpen hallucinációt okoz. Az, hogy valakinek jó élménye volt tőle, nem jelenti azt, hogy a másik embernek is az lesz, ez kiszámíthatatlan. Egy „sima", gyors drogteszt nem feltétlenül mutatja ki, és a nagyon erős hallucinációkat általában ennél erősebb szerek okozzák. Sajnos hiába illegális, az interneten ma már bármit meg lehet rendelni" – tájékoztatta a lapot Dr. Zacher Gábor toxikológus.

Zacher Gábor toxikológus Forrás: Földesi Máté
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!