1956 hősei előtt tiszteleg október 23-án a közmédia

Október 23.
Vágólapra másolva!
Rendhagyó műsorok, közönségsiker filmek, dokumentarista alkotások és a forradalom inspirálta zeneművek idézik fel egésznapos műsorfolyamban az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúinak hőstetteit a közszolgálati csatornákon október 23-án.
Vágólapra másolva!

A Duna élő közvetítésében, a Kossuth téri ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik 9 órától a közmédia október 23-i tematikus műsorfolyama, amelynek folytatásában változatos ünnepi filmprogrammal várják a nézőket.

A Duna esti főműsoridejében, 19:45-kor Kovács Ákos első rendezését, a 2022-ben elkészült Magunk maradtunk című kisjátékfilmet vetíti, majd 20:20-tól a svájci főváros magyar nagykövetségén történt túszdrámáról szóló, A berni követ című thrillert láthatják a nézők.

A Duna World csatornán délelőttől késő estig dokumentum- és ismeretterjesztő filmek idézik fel 1956. október 23-a vészterhes óráit. Az ünnepi tematikához kapcsolódik az M5 műsorkínálata is, ahol este 21 órakor debütál a kulturális csatorna saját gyártású történelmi drámája, az Elveszett idők második évada. A múltidézés 21:30-tól a magyar filmtörténet egyik kiemelkedő alkotásával, Makk Károly Szerelem című filmdrámájával folytatódik a csatornán.

Forrás: MTVA

Október 23-án tematikus műsorkínálattal jelentkezik a Kossuth Rádió is, amely rádiótörténeti eseménnyel nyitja a napot: adáskezdéskor újból felhangzik FM-en a Rákóczi-induló, amelynek jellegzetes motívuma már az 1940-es években rendszeresen megszólalt a Kossuth Rádió elődje, a Budapest I. szünetjeleként. A forradalom után évtizedeken át zenekari változatára ébredhettek a rádióhallgatók, vasárnaptól pedig ismét hallható lesz mindennap 4 óra 26 perc 20 másodperctől. A folytatásban a rádióadón élőben tudósítanak a megemlékezések helyszíneiről, szakértő vendéggel idézik fel a forradalom eseményeit. Bemutatják a Zalaegerszegen nyíló Mindszenty Emlékházat, a Mindszentyneumot is, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet, amelyet 10:30-tól a Kossuth Rádió mellett az M1 és a Duna is élőben közvetít. A Sajtószabadság 1956 című műsorban sorra veszik azokat a hiteles forrásanyagokat, amelyek a magyar forradalomról jelentek meg külföldön, majd az ünnepi műsorfolyamot az Album című műsor zárja, amelyben archív felvételek segítségével az egykori forradalmárok mesélnek az október 23-án történtekről.

A Bartók Rádió október 23-i, déli hangversenysávjában az ünnep alkalmából magyar zeneszerzők népszerű művei szólalnak meg. Erkel, Liszt, Viski, Vajda, Doppler, Kodály és Lajtha kompozíciói csendülnek fel.

A Hang-fogó és a Bravissimo című műsorban is elhangzik az 1956-os forradalomhoz szorosan kötődő emblematikus zenemű, Beethoven Egmont-nyitánya.

Az október 23-i ünnepre készülve a közmédia gyereknézői szombaton az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című műsorában ismerkedhetnek meg az 1956-ban történt eseményekkel, míg az esti adásban, az M2 Petőfi TV egy német filmdrámát, A néma forradalmat tűzi műsorára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!