"Bent az elvonón azért is nehéz ismert emberként, mert eljutnak hozzám a hírek, akár akarom, akár nem. Vivi korrekt volt, mert felhívott, hogy van új kapcsolata, de ettől még persze fáj. Az pedig külön fájdalmas, hogy épp azzal a gyerekkori barátommal jött össze, akinek én mutattam be annak idején.
A gyerekem anyjával nem kommunikáltunk az utóbbi időben.
Vivi nem kíváncsi rám, végképp lezárta a házasságunkat, amit megértek, de jó lett volna rendesen leülni és átbeszélni a dolgokat, amire sajnos nem került sor. Ez a mai napig hiányzik" - nyilatkozta a színész.
"Egyelőre letettem arról, hogy külföldre költözek, Magyarországon képzelem el az életem. Ismert emberként úgy, hogy az alkohollal való küzdelmem közismert, sajnos sokkal nehezebb dolgom van, hisz először is vissza kell nyernem az emberek bizalmát" - mondta a Blikknek.