Mint írtuk, a People magazin idén Amerika kapitány megszemélyesítőjét, Chris Evanst választotta a világ legszexibb férfijának – most pedig az is kiderült róla, hogy már több mint egy éve boldog párkapcsolatban él.
A People-nek a színész egy ismerőse nyilatkozott, ő árulta el, hogy Evans már jó egy éve együtt van egy portugál színésznővel, Alba Baptistával, akit legutóbb a Warrior Nun című sorozatban lehetett látni. Ő az:
A nyilatkozó ismerős szerint meglehetősen komoly kapcsolatról van szó: "Szerelmesek egymásba, Chris sosem volt még boldogabb. A családja és a barátai is mind imádják a nőt" – mondta.