Fájdalommal búcsúzik Babicsek Bernáttól a színház

Babicsek Bernát
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, meghalt Babicsek Bernát, aki színészként és harmonikaművészként is ismert volt - a Turay Ida Színház hosszú bejegyzéssel és egy videóval búcsúzik tőle a Facebookon.
Vágólapra másolva!

"Karácsonyi meglepetésként toppantál be hozzánk két évvel ezelőtt. Egy pillanat alatt vettél le mindenkit a lábáról a mosolyoddal, a zenéddel, a kedvességeddel, az elbűvölő lényeddel. Akkor rögtön megfogalmazódott bennünk az igény, hogy legyen olyan előadásunk, amiben minden tehetségedet, férfiúi bájodat, természetes és lebilincselő egyéniségedet meg tudod mutatni a közönségnek. Mi is erre vágytunk! Kellettél nekünk akkor, ott, azonnal, és azóta is! Tele voltunk tervekkel veled..." - áll a színház oldalán.

"Az Egy szerethető nő című darabban debütáltál nálunk, ahol Fehér Adriennel alkottatok tökéletes zenész párost. A Turay Ida Színház nézői megismerhették a harmonikás-színész fiatalembert, aki nem csak a színpadi szerepeiben sziporkázik, de a komolyabb verses-zenés műfajban is maradandót, felejthetetlent tud nyújtani. Az Adventi kalendáriumunk fényes csillaga voltál az idén hol párban, hol egyedül, de a lelkünket simogattad minden egyes daloddal.

Ennek a szerepnek a kedvéért képes voltál lefogyni, s kigyúrni magad egy olyan férfinak mutatkozva, ami az életben messze állt tőled, de te tökéletesen formáztad meg a figurát. Imádott a közönség! (Rólunk nem is beszélve!!!) Egy komoly, felkészült, izgalmas egyéniség voltál, aki szeretetével a zene, a színpad, és az emberek felé kivívta a közönség és a kollégák tiszteletét is" - írják.

Felfoghatatlan, hogy nem vagy többé! Nem akarunk senkit helyetted, mert azt a színt senki nem tudja pótolni, amit Te hoztál közénk. Igazából színpadi színészként még csak próbálgattad tehetséges és erőtől duzzadó szárnyaidat. Mennyi lehetőség lett volna még! Mi lesz most nélküled?... Ma még nincs erre válasz. Egy biztos: a szárnyát próbálgató madár (Férfi, Művész, Zenész) ma végleg elrepült egy másik, egy jobb világ felé... Isten segítsen a szárnyalásban drága Bernát!" - búcsúznak tőle.

A színház búcsúvideóját itt lehet megnézni.