Kórházba került Csuja Imre

Csuja Imre
Vágólapra másolva!
Elérhetetlen volt pár napig.
Vágólapra másolva!

A színművész a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában árulta el, betegágyhoz volt kötve, a sok elfoglaltsága mellett ezért is volt elérhetetlen az év végén. Az interjút is hosszú heteken át egyeztették vele, így derült fény arra, hogy súlyos tüdőgyulladással küzdött, ezért is kellett befeküdnie a kórházba. Ugyanakkor mindenkit megnyugtatott, már jobban érzi magát.

Csuja Imre tv2

"Tüdőgyulladásom volt, de nem voltam koronás" - idézte a Blikk a színészt, aki 2012-ben kapott agyvérzést, azóta nagyon ügyel az egészségére. Sportol, igyekszik helyesen táplálkozni, emellett minden káros szenvedélyével felhagyott, még alkoholt sem fogyaszt.