Egy év házasság után vált el Szunai Linda szépségkirálynő

Szunai Linda
Vágólapra másolva!
Szunai Linda 2011-ben nyerte el a Miss World Hungary címet. A Miss World világversenyen a 28. helyen végzett a 113 induló közül. 2020 júniusában volt az esküvője, májusban döntöttek úgy férjével, hogy külön utakon folytatják.
Vágólapra másolva!

Még 2021 októberében, egy Instagram-posztban tudatta követőivel, hogy férjével elválnak, de csak most mesélt arról, hogyan zajlott az elengedés és a feldolgozás folyamata. Úgy érzi, a 2022-es évre már felkészült az új kezdetre.

"Ez részben tudatos volt, de magától is így alakult, nekem ennyi idő kellett, hogy most azt tudjam mondani, jól vagyok" - mesélte a 28 éves modell. Elmondta, hogy májustól decemberig megélte a szakítás összes fázisát: volt dühös és szomorú is. Volt, hogy volt férjét, de volt, hogy saját magát is utálta. Sok folyamaton átesett, de levonta a tanulságokat, és bízik abban, hogy egy esetleges következő kapcsolatban már tudja hasznosítani ezeket a tapasztalatokat - írja a Life.hu. Azt is leszögezte, hogy nem bánt meg semmit, ha visszaforgathatná az időt, akkor is, újra igent mondana.