Letartóztattak egy férfit, miután halálosan megfenyegetett egy tévésztárt

film Horizontal
British journalist and television personality Piers Morgan poses for a photograph as he arrives for the European premiere of Eddie The Eagle in London on March 17, 2016. / AFP PHOTO / LEON NEAL
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában letartóztattak egy férfit, aki halálosan megfenyegette Piers Morgant és a fiát.
Vágólapra másolva!

Több hónapos nyomozás után letartóztatott a brit rendőrség egy meg nem nevezett férfit, aki a közösségi médiában többször komolyan megfenyegette Piers Morgan műsorvezetőt, több tehetségkutató műsor zsűritagját.

Piers Morgan Forrás: AFP/Leon Neal

"Célpont vagy. A rendőrség felhívása, a technológia bevetése vagy a biztonságod fokozása sem akadályozza meg, hogy eljussunk hozzád, és ez nem fenyegetés, Piers, ez ígéret. Meg fogunk ölni" – írta többek között a férfi, aki Morgan legidősebb fiát, a sportújságíró Spencert is megfenyegette.

Morgan korábban már egy pánikgombot is felszereltetett az ágya mellé, és örül annak, hogy a rendőrség komolyan vette a bejelentését. "Az emberek úgy gondolják, hogy teljesen rendben van, ha közszereplőket fenyegetnek a közösségi médiában – pedig nincs rendben. Meg kell húzni a határt, különösen, ha a családtagok is célponttá válnak" – mondta a letartóztatás után.