Singh Viki szembeszállt a sértő, rosszindulatú kommentelőkkel

Singh Viki
Vágólapra másolva!
Singh Viki szót emelt az internetes bántalmazás ellen: miután neki is volt benne része bőven, pár tanácsot is tudott adni azoknak, akik szintén szenvednek a sértő, rosszindulatú kommentek miatt. 
Vágólapra másolva!

A legutóbb a Farm VIP-ben látott Singh Viki egy korábbi Instagram-posztjában már kioktatta az alakját kritizáló kommentelőket, most pedig élő videóban is beszélt a témáról – remélve, hogy sokaknak segíthet a saját tapasztalatai megosztásával.

Singh Viki Forrás: Singh Viki/Instagram

"Engem gyerekkorom óta ért megkülönböztetés. Bántottak, mert én voltam az indiai lány az osztályban a barna bőrömmel és a sötétbarna hajammal. Kiközösítettek. De aztán megtanultam megvédeni magam, és előnyt kovácsolni a hátrányos megkülönböztetésből. Most hatványozottan ott van mindenhol egymás bántása. Amikor kislány voltam, bántottak a suliban, de hazamentem, és ott nem bántott senki. De most az online térnek állandó részesei vagyunk, nincs az embernek ideje kipihenni a bántásokat. Tudatosítani kell azt, hogy igenis le kell kapcsolódni, és nem hagyni, hogy elsodorjon a negatív örvény. Meg kell tanulni a helyén kezelni ezeket a dolgokat" – magyarázta.

"A legfontosabb kérdés: mi miatt bántanak? Valószínűleg irigyek rád. Amióta tudatosan tudom látni a mocskolódó kommenteket, azóta nagyon sokat fejlődött az életem, az életminőségem, a lelki békém és a lelki egészségem. Az a legfontosabb, azt kell nézni, ki mondja, és nem szabad hagyni magad" – tanácsolta, de hozzátette azt is, hogy neki is szakember segítségére volt szüksége, hogy eljusson idáig.

A teljes videó megnézhető itt: