Az nem is én voltam! - Súlyos memóriazavara van az egykori gyereksztárnak

Már megint Malcolm, Frankie Muniz
Vágólapra másolva!
A Már megint Malcolm egykori címszereplőjének, Frankie Muniznak súlyos memóriazavara van, alig emlékszik híres szerepére – amiről egy friss interjúban is vallott.
Vágólapra másolva!

A Már megint Malcolm-ban látott Frankie Muniz a kétezres évek elejének meghatározó gyerekszínésze volt, erre azonban ma már nemigen emlékszik – mesélte a Steve O's Wild Ride nevű podcastben:

A színész már korábban, a Dancing with the Stars versenyzőjeként is elárulta, hogy súlyos memóriazavara van, az ottani szerkesztők azonban kissé túldramatizálták szerinte az állapotát – ráadásul amiről még azt hitték akkor, hogy kisebb stroke-ok sorozata volt nála, arról azóta kiderült, hogy aurás migrén.

Frankie Muniz a Már megint Malcolm idején Forrás: Fox

Muniznak összesen kilenc agyrázkódása is volt, miután autóversenyzőként is kipróbálta magát, ez azonban nem jelenti azt, hogy semmire nem emlékszik: pontosan tudja, hogy szerepelt az annak idején igen népszerű sorozatban, de visszanézve úgy érzi, mintha nem is ő lett volna.