Több nő is azt állítja, hogy viszonyuk volt Horváth Gréta férjével

Horváth Gréta és Meggyes Dávid
Vágólapra másolva!
Teljesen összetört Horváth Gréta, miután másfél hete kiderült: férje egy ideje kettős életet él. Az Ázsia Expressz 2 győztesét – közel két év házasság után – január elején hagyta el párja, Meggyes Dávid.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi tanácsadóként dolgozó férfi a Dancing with the Stars táncosnője, Stana Alexandra mellett találhatta meg újra a boldogságát.

"Sajnos, a férjem annyira nem volt velem korrekt, hogy elém álljon és az igazat a szemembe mondja. Azt, hogy megcsalt és azt, hogy kivel. Amikor elköltözött, könyörögtem, hogy mondja meg az igazságot, és úgy hagyjon itt minket. Akkor egy teljesen más lány nevét mondta nekem. Teljesen más tudatban akart engem és a gyereket itt hagyni" – kezdte a válaszát Horváth Gréta a Blikknek.

Forrás: Horváth Gréta/Instagram

"Én világéletemben őszinte voltam és szókimondó, még akkor is, ha az olykor szelet szült. Nem fogok hazudni egy országnak azzal, hogy cinkostárs legyek egy óriási hazugságban. (...) Nem értem az egészet, hiszen mi most novemberben átalakítottuk a ház egy részét, készülve a közös gyerekre és helyet csinálni neki a későbbiekben. Elkészült a férjem saját gardróbszobája is, amire vágyott.

Össze vagyok törve, nem térek napok óta magamhoz" – vallotta be Gréta, akinél rákérdeztek arra is, mire is gondolt, amikor a legutóbbi Instagram-posztjában a szekrényből kihulló csontvázakat emlegetett.

Teljesen meg vagyok törve, még soha nem éreztem magam ilyen csalódottnak" - árulta el.